Főoldal
Magyar Országos Horgász Szövetség
Vízügyi Honlap

Tisztségviselői horgászverseny 2012.

2012. június 23-án került megrendezésre a Tisza-tavi Horgász Egyesületek Szövetségét alkotó tagegyesületek tisztségviselőinek már hagyományosnak tekinthető versenye. A horgászverseny tervezett helyszíne többször is módosult, végül annak érdekében, hogy az exponált horgászhelyeken hétvégén ne zavarjuk a horgászokat a IV-es öblítő melletti horgászhelyekre esett a választás. A IV-es öblítő műtárgya mellett 6 órakor volt a gyülekező, a horgászhelyek kisorsolását, majd a horgászhelyek elfoglalását követően 6.30-kor kezdődött a verseny.





A kezdés néhány résztvevő számára kissé elhúzódott, hiszen a horgászhelyek nem voltak járművel megközelíthetőek és van aki többször is fordult, amíg az összes felszerelést be tudta juttatni. Néhányan közel egy órás késéssel kezdték meg a versenyt, azonban aki arra gondol, hogy emiatt a versenyben lemaradtak, alaposan téved. Az alapozó etetés után előbb a kisebb snecik, keszegfélék kaptak, majd nagyobb fajtársaik következtek:





Rövid idő belül kiderült, hogy a magasabb sorszámú horgászhelyeket húzó versenyzők voltak a "szerencsés kezűek", nem csak a kapások voltak gyakoribbak, hanem a halak egyedsúlya is lényegesen nagyobb volt, mint máshol. Gyakran a páros mindkét tagja halat fárasztott.



A legszélső horgászhelyen négy szakítás is történt, egy pontyot így is sikerült kifogni. Emellett gyönyörű dévéreket is fogtak. Ekkor mindenki úgy gondolta, hogy az itt horgászó Bollók - Dr. Kállai páros viszi el a pálmát. A 7-es horgászhelyen azonban a Magyar - Mukus páros csendben szinte számolatlanul fogta a keszegeket és végül ez hozta meg számukra a győzelmet.

A mérlegelés után az alábbi sorrend alakult ki:

I. helyezett a Tisza Barátai HE csapatát alkotó Magyar Lajos -Mukus Ferenc páros 13.450 gramm fogott hallal



II. helyezett az Ezüst-Ponty HE 1. sz. csapatát alkotó Bollók István-Dr. Kállai Sándor páros 12.800 gramm fogott hallal.

III. helyezett a Kinizsi Sporthorgász Egyesület csapatát alkotó Fábián Judit- Zubor Tibor páros 2.790 gramm fogott hallal

A horgászverseny első három helyezettje, valamint a legnagyobb hal kifogója díjazásban részesült. A díjakat Dósa József a Tisza-tavi HESZ ügyvezető elnöke - aki a versenyt szervezte és lebonyolította - adta át.

Az első helyen végzett Magyar Lajos -Mukus Ferenc páros:

A csak néhány grammal második helyre szorult tandem:

A horgászversenynek egy résztvevője volt a szebbik nem részéről, aki horgászként is kitett magáért, hiszen társával a harmadik helyet sikerült megszereznie:



A legnagyobb hal fogására kitűzött díjat Bollók István nyerte meg:

A verseny helyezetteiről készült csoportkép:



Egyöntetű vélemény volt, hogy a verseny zárásaként a helyszínen főzött és elfogyasztott malacpörkölt is első helyezést érdemelt volna egy főzőversenyen.



A horgászverseny többféle értelemben is elérte célját. A Tisza-tavi HESZ tisztségviselői tanú bizonyságát adták annak, hogy nem csak jó horgászvezetők, hanem kiváló horgászok is. A verseny lehetőséget biztosított arra is, hogy a személyes kapcsolatokat ápoljuk, olyan dolgokról beszéljünk, amelyekre máskor nincs idő. Jövőre ismét meg kívánjuk rendezni ezt a csapatépítésre is kiváló versenyt.

Impresszum | Jogi nyilatkozat | Minden jog fenntartva! © 1993-2018.