Főoldal
Magyar Országos Horgász Szövetség
Vízügyi Honlap

Tisza-tavi gyermek horgásztábor 2018

Szövetségünk 2018-ban is táborozásra hívta a gyerekhorgászokat. A június végén és július elején megtartott esemény ezúttal a kiskörei strand területén belül kapott helyet. Az új helyszín a mind a szervezőknek, mind a gyerekeknek nagyon tetszett, mert egy kompakt, jól behatárolható területen belül a szabadidő hasznos eltöltésének számos lehetősége állt rendelkezésre.

Az egyetes tábor alatt sokrétű, elsősorban a horgászatra és a környezet megismerésére koncentráló programokon vehettek részt a fiatalaok. A cél szabadidő természet közeli eltöltése volt, ahol új barátságok születtek, elmélyültek a horgászismeretek, és egy kis versenyre is sor kerülhetett a végén, hogy mindenki beszámolhasson arról, amit az egy hét alatt tanult.

Jövőre találkozunk!

Képek a tábor életéből:





































Impresszum | Jogi nyilatkozat | Minden jog fenntartva! © 1993-2018.