Főoldal
Magyar Országos Horgász Szövetség
Vízügyi Honlap

Beszámoló a Tisza-tavi HESZ által 2013. október 25-én, Tiszafüreden megtartott fórumról



Az első napirendi pont megtárgyalása során a HESZ elnöke beszámolt a KÖTIVIZIG-nél lefolytatott téli vízszint egyeztetésről. Felhívta a figyelmet arra, hogy a KÖTIVIZIG által 2013. szeptember 17-i dátummal kiküldött meghívólevél szerint előzetesen egy üzemeltető részéről merült fel igény a szokásosnál alacsonyabb vízszint tartására, míg huszonegy üzemeltető kérte a lehető legmagasabb téli vízszint tartását. Az egyeztető tárgyalásra viszont előttünk nem ismert okok miatt többen megváltoztatták korábbi álláspontjukat.

Az elnök tételesen felsorolta, hogy ténylegesen kik támogatták a fokozott téli vízszintcsökkentést, kik nem foglaltak állást a kérdésben és kik voltak azok, akik a csökkentés ellen emelték fel szavukat.

Részletesen ismertette, hogy a HESZ elnöksége miért nem tudja elfogadni a téli vízszint csökkentésére felhozott indokokat (ezek részletesen megtalálhatók a későbbiekben ismertetésre kerülő levelekben).

Felolvasta a Tisza-tavi horgászok képviseletében Dr. Fazekas Sándor miniszter úrtól a vízszintcsökkentésre vonatkozó döntés felülvizsgálatát kérő részletes levél tervezetet, majd egy, a horgászok nevében írt, hasonló tartalmú, de rövidebb levéltervezetet. A jelenlévők egyhangúan mindkét levéltervezetet elfogadták (mindkét levél a beszámoló végén megtalálható). Jelezte azt is, hogy a HESZ átvállalja a horgászoktól a levelek postai költségét, illetve igény esetén elektronikus úton (scennelés után) továbbítják az aláírt levelet.

A második napirendi pont megtárgyalása során számos hozzászólás érkezett a Tisza-tavi 2014. évi horgászjegyek árképzésével kapcsolatban. Hegedűs Gábor a Tisza-tavi Sporthorgász KN Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy hamisak a híresztelések, amelyek szerint 50-60 ezer forint körül lesz majd kapható az éves területi jegy. Ezzel szemben állítása szerint jövő évben egyik jegytípusnál sem lesz áremelés.

Kérdésre elmondta azt is, hogy bár korábban nem nagyon keresték a házastársi jegyet, jövőre ismét nyomtatni fognak ilyen jegyet, azonban nem feltétlenül ezzel az elnevezéssel.
Szintén kérdésre beszámolt a Tisza-tó körüli horgászhely kialakítások állásáról és a jövő évi ilyen irányú terveikről.

Kérdésre ismertette az ez évi próba jellegű, KÖTIVIZIG-el bérmunkában végeztetett hínárkaszálás tapasztalatait, valamint azt is, hogy ezen tapasztalatok felhasználásával a napokban pályáznak meg egy nagyobb teljesítményű hínárkaszáló gép kedvezményes beszerzését.

Beszámolt társaságuk azon tervéről is, hogy hasonló kedvező beszerzési lehetőséget biztosító pályázat esetén egy kotrógép beszerzését is tervezik, amely azután halvédelmi szempontok szerint végezne kotrást a Tisza-tó területén.

Szóba kerültek a HESZ által támogatott helyi horgászegyesületek szervezésében hosszabb ideje működő horgászszakkörök és a Kft. által 28 iskolában támogatott Pecasuli program. Többen úgy látják, hogy a Pecasuli veszélyezteti a HESZ által támogatott horgászszakkörök létét A Kft. vezetője szerint részükről ilyen irányú törekvés nincs, minden gyerek horgászprogramot támogatnak.

A fentieken túl még számos kérdés felvetődött, pl. nem fogható hal a Tisza-tóban, halasítás kérdése, a tó feliszapolódása, stb., amelyek mind kellő részletességgel megtárgyalásra kerültek.

Dr. Fazekas Sándor miniszter úrnak a HESZ nevében írt levél
A miniszter úrnak a horgászok által a vízszintcsökkentés ellen írt levele

Impresszum | Jogi nyilatkozat | Minden jog fenntartva! © 1993-2018.